Bizonyára előfordult már, hogy két vendég összetalálkozott a masszázs szalonodban. Az egyik energikus, jókedvű volt, míg a másik érzelmileg és fizikailag elgyötört. Irigykedve nézett az előző vendégre. „Neki biztos jobb élete van, többet keres, normális a főnöke, több figyelmet kap a párjától…..” gondolhatta.

Masszőrként szerettél volna segíteni rajta, de a masszázs tanfolyamokon nem kaptál erre semmilyen oktatást. Lehet, hogy azt sem mondták el, milyen sok összetevője van annak, hogy „jól legyünk”.  Vajon megtanítottak arra, hogyan segíts vendégeidnek a mindennapi akadályok leküzdésében?

Szeretném most a masszázs oktatás hiányosságait pótolni, és megismertetni azzal a módszerrel, hogy hogyan tudod vendégeidet a jobb élet felé terelni. Ennek egyik módszere, ha előre tudod mozdítani őket motivációs skálájukon.

Hallottál már az 5R módszerről?

Ha nem, – és bizonyára így van, mert a masszázs tanfolyamoknak nem anyaga – itt az ideje, hogy megismerd ennek használatát. A blog olvasásának végeztével, megérted a működését, és a tanultakat biztonsággal be tudod építeni a masszázs előtti beszélgetésekbe. Ezzel aktív szerepet vállalsz abban, hogy vendéged ne csak testileg, de lelkileg is sokkal jobban érezze magát. Finoman rávezetheted őt arra, hogy mi vagyunk felelősek azért, hogyan érezzük magunkat, hogyan látjuk a világot.

Most már biztos kíváncsian várod, mi is az az 5R?

Relevance – jelentőség hangsúlyozása
Fontos, hogy magunkat értékesnek tekintsük, tudatosan alakítsunk ki egy tartalmas életet, tegyük ezt önmagunkért, családunkért és gyermekeinkért.

Rewards – előnyök
Mesélj vendégednek arról, mit nyerhet azáltal, ha pozitív oldaláról szemléli a világot?

Risk – kockázat
Felhívhatod a figyelmét arra, hogy ha mindig a negatív oldalon áll, előbb-utóbb depresszióba, apátiába süllyedhet, kiüresedik az élet, megszűnnek a szociális kapcsolatok.

Road-blocks – akadályok az úton
A változás nem megy egyik napról a másikra. Biztos lesznek visszacsúszások, nehezebb napok. Válasszon segítőket az úton – ilyen lehetsz Te is – akik a nehezebb pillanatokon átsegítik.

Ressetition – ismétlés, emlékeztetés
Ha lanyhul az igyekezet, ha kikopik a mindennapokból a motiváció, emlékeztesd újból az előnyökre és a kockázatra.

Ugye, nem is olyan nehéz! Az 5R használata közben azonban figyelj arra, hogy kíméletes, empatikus és figyelmes legyél! Soha nem rontunk ajtóstól a házba, nem osztogatunk tanácsokat, nem mi oldjuk meg a vendég életét. Őt tanítjuk meg másként gondolkodni!

Önmagunk megerősítése, a stressz tudatos kezelése és az „jól-létről” való gondoskodás így lehet mindennapjaink része.

Neked szántam ezt a blogot,

  • ha él benned a tudásvágy,
  • ha szeretnél a masszázs oktatás keretein belül megtanult módszereken túl többet adni a vendégeidnek,
  • ha szeretnél igazi terapeuta lenni, akire minden helyzetben számítani lehet
  • ha szeretnél egy titkos módszerrel a saját kiégésed ellen is eredményesen harcolni

Holisztikus szemléletű masszázs tanfolyamainkat itt éred el